Sodrásban
Szóval, a Bármi lehetséges…
Van, amikor a szavak késnek. Megérkezik helyettük a csend, a nehezen mozduló napok, az álmatlan éjszakák, és csak valahol később, talán egy félreeső pillanatban találnak rád. Így vagyok most ezzel az előadással is. Nem tudom, sírtam-e már ennyit színházban. Nem tudom, mikor éreztem utoljára, hogy a színpadon történtek úgy húznak magukkal, mint egy erőszakos sodrás. Van, hogy elfelejted, ki voltál, amikor beléptél a nézőtérre.
Ez az előadás nem játszik veled, nem könnyít meg semmit. Kíméletlenül odatartja a tükröt, amelyben nemcsak a szereplőket, de magadat is látod. Az elején még nevetsz, mert a humor, az a nyikorgó, kopott könnyedség még működik. Aztán egyszer csak valami megroppan. Mintha egy régi híd szakadt volna be alattad, és már nem érzed a talajt. A világ súlya hirtelen rád nehezedik.
Sodró Eliza és Rusznák András olyan valóságot teremtenek a színpadon, amitől az ember szíve összeszorul. Nem játszanak, hanem léteznek. Olyanok, mint egy régi, megkopott fénykép, amelyen minden apró részlet súlyosabb, mint amilyennek elsőre tűnik. Nézed őket, és közben érzed, hogy valami mély, régi titkot feszegetsz – azt a titkot, amit talán magadnak sem mertél eddig bevallani.
Ez a darab a perinatális gyászról szól, de közben valami sokkal nagyobbról. Egy házasság csendjeiről, az érintés sóvárgásáról, és arról, hogyan tud két ember egymás mellett élni úgy, hogy közben soha nem érnek össze. De aztán a végén, valahol a romokon, mégis ott van a találkozás reménye.
És ott van a táncolós jelenet. Az a pillanat, amikor a fájdalom, ami eddig csak lassan gyűlt, hirtelen robban. A mozdulatok, a kiáltások, a színpadon áradó feszültség mintha belőlünk, nézőkből is kiszakítana valamit. Az a közös, hangtalan üvöltés, ami mindent összekapcsol. Ilyenkor érzed, miért létezik a színház.
A LOUPE Színházi Társulás előadása nem múlik el. Megmarad, mint egy régi seb, amely néha váratlanul lüktetni kezd. Lassú, csöndes, de elementáris átalakulás ez. A színház lényege, hogy kimondatlan szavakat hagyjon hátra, és ezek a kimondatlan szavak soha nem veszítenek a súlyukból. Mindenkinek ajánlom ezt az előadást, de figyelmeztetek mindenkit: ebbe bele lehet halni.